In memoriam dr. Békési László

Dr. Békési László a DOTE I. sz. Sebészeti Klinikájának fiatal adjunktusaként érkezett 1975-ben a nyíregyházi kórházba, miután megpályázta az országosan ismert és nagyra becsült, 1974-ben elhunyt dr. Eisert Árpád által betöltött sebészeti osztályvezetői állást. Huszonöt éven át, 2000-ben bekövetkezett nyugdíjazásáig vezette az osztályt, maradandó nyomot hagyva a megye egészségügyében.

Munkásságát a hivatás iránti rendíthetetlen elkötelezettség határozta meg. Nem a tudományos elismerések vonzották, hanem a mindennapi gyógyítás felelőssége és méltósága. A műtő volt az igazi közege, ahol határozott kézzel, gyorsan, mégis kivételes pontossággal dolgozott, és ahol példát adott mindazoknak, akik mellette tanulták a sebészet mesterségét.

Vezetése alatt egy szakmailag felkészült, egymás iránt felelősséget vállaló közösség formálódott. Olyan csapat, amelyben az orvosok és az egészségügyi dolgozók egyaránt tudták, hogy munkájuk nem csupán feladat, hanem szolgálat. Szigorú volt, de igazságos, következetesen elvárta a lelkiismeretes munkát és az őszinteséget, ugyanakkor minden helyzetben számítani lehetett rá. Ha kellett, éjjel is bejött segíteni, ha egy műtét során nehézség adódott.

Szakmai munkájában új utakat nyitott. A pajzsmirigysebészet területén korszerű megoldásokat honosított meg, az epeútsebészetben új szemléletet képviselt, és magas színvonalon végezte az emlő rosszindulatú betegségeinek műtéti ellátását. Emellett nagy gyakorlattal végzett gyomor- és vastagbélműtéteket is. Különösen az akut hasi kórképek felismerésében volt kiemelkedő, sok beteg életét mentette meg a gyors és pontos döntéseivel.

Orvosi hivatását nemcsak a műtőben, hanem a betegek ágya mellett is kiteljesítette. A műtétek után figyelemmel kísérte betegei állapotát, a napi viziteken túl is gyakran visszatért hozzájuk. Nem volt számára közömbös egyetlen betegsors sem. A hozzátartozók felé türelemmel és emberséggel fordult, mindig időt szakított arra, hogy megnyugtassa őket, még a legfárasztóbb napok után is.

Az osztály életének ritmusát is meghatározta jelenléte. Szombatonként is vizitelt, és vasárnapokon, ünnepnapokon is végigjárta a kórtermeket. Ezt a felelősségteljes hozzáállást munkatársaitól is elvárta, így vált természetessé, hogy az orvosok hétvégén is figyelemmel kísérték betegeiket.

Nemcsak vezető, hanem közösségformáló ember is volt. Az osztályon családias, egymást támogató légkör alakult ki, amelyet közös élmények, kirándulások, ünnepek és a mindennapokban megélt összetartozás erősített. Fontosnak tartotta munkatársai fejlődését, ösztönözte őket a szakmai előrelépésre, és támogatta a továbbképzéseket.

Megyei sebészeti szakfőorvosként felelősséget érzett a teljes térség ellátásáért. Figyelemmel kísérte a megye sebészeti osztályainak munkáját, és szükség esetén segítséget nyújtott, akár úgy is, hogy saját munkatársait küldte más intézmények támogatására.

Nyugdíjazását követően sem szakadt el teljesen a hivatásától, még éveken át dolgozott különböző területeken, bár a műtői munkától visszavonult. Élete utolsó szakaszában családja körében, csendesen élt.

Emlékét nemcsak a gyógyult betegek sokasága, hanem az a szakmai és emberi örökség is őrzi, amelyet munkatársaira hagyott.

Búcsúzik a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Oktatókórház vezetése, munkatársai és a Sebészeti Osztály dolgozói